A kezdő pekingi számára valóban ez itt a kérdés - legalább is az elején. Mert aztán rájön, hogy ez nem kérdés, ha haladni akar.

Már régóta kikívánkozik belőlem, hogy említést tegyek az itteni (budapesti viszonyokon edződött nézeteim számára meglepő) közlekedési szokásokról a gyalogos szemszögéből.

Természetesen itt is közlekedési lámpákkal próbálnak némi (az ázsiai habitus számára idegen) rendet vinni a közlekedésbe. A piros, sárga, zöld színek nagyjából hasonló tartalommal rendelkeznek, mint otthon, de azért van némi, árnyalati különbség.

Most remélem, nem csak a megszépítő messzeség mondatja velem, de otthon az autósok is egyre komolyabban veszik, hogy a zebra a gyalogosoké. Időnként már az a motívum is megjelenik a közlekedési viselkedésben (mármint otthon), hogy a gyalogos szándéka is elsőbbséget jelent. (Magyarul: már akkor meg kell állni az autósnak, ha a gyalogos le akar lépni az úttestre.)

Itt, Pekingben ennek nyomai sincsenek meg. Mondanám, hogy pont ellenkezőleg. A gyalogos számára a piros lámpa persze itt is azt jelenti, hogy nincs esély. A zöld viszont mindössze annyit, hogy ha kellően szemfüles, van némi valószínűsége annak, hogy átjut a túloldalra. Az alapvető probléma az, hogy a jobbra kanyarodó jármű mindig mehet, ha épp nincs keresztirányú járműforgalom. Tehát simán ráhajthatnak az elsődleges haladási irányukra merőleges zebrára is, ahol a gyalogosoknak épp zöldjük van, és úgy tapasztaltam, hogy elvárják, hogy a gyalogos fürgén elugorjon előlük...

A csúcsélmény az, amikor a csuklós autóbusz megáll a zebrán, mert éppen nem tudja befejezni a jobbra kanyarodást, és ezzel teljesen eltorlaszolja a gyalogosok útját. Nincs mód a megkerülésére. Ilyenkor, ha szerencsénk van, a zöld végén még neki tudunk vágni a kétszer hatsávos úttestnek, hogy a piros elején még talán átérjünk. Ha nem, akkor lehet, hogy a következő zöldnél ugyanez megismétlődik...