Ha nem is nagyon, de egy kicsit tényleg kezdem unni az állandósult háborús körülményeket.

Ha nem vagyok itt, el sem hiszem, hogy ez a tűzijátékosdi már egy hete majdnem folyamatosan tart. Hihetetlen! Napközben csak szórványosan, de sötétedés után beindul a petárdák, tűzijátékok durrogása. Persze azért nem olyan intenzitással, mint újévkor, de azért hallatszik, látszik.

Érdekes módon az „utóharc” a kínai újév ötödik napján volt a legerősebb. Amikor aznap késő este a járda szélén állva vártam, hogy elindulhassak, egy idősebb kínai bácsika ujját jelentőségteljesen felemelve mutatott a pekingi éjszakába éppen akkor berobbanó tűzvirágcsokorra, és meglepően jó angol kiejtéssel közölte, hogy ma van az újév ötödik napja. Elismerő bólintással és tágra nyílt szemmel próbáltam kifejezni csodálatomat, melyet kedves mosollyal nyugtázott, majd mindketten folytattuk utunkat...