Hát, egy kis szusszanásnyi idő!
Ezt a kivételes alkalmat (mármint a szusszanásnyi időt) kihasználva törlesztem adósságom egy részét az elmaradt válaszokkal kapcsolatban.
A kínaiakról
Valóban - őseinknek sokkal szorosabb kapcsolataik voltak a kínaiakkal, mint ami a történelemkönyvekből kiderül. A kérdéskörben nem merültem el mélyebben, de saját élményeim elgondolkodásra késztettek.
Most elsősorban arra gondolok, hogy amikor Saolinban vettünk részt a Nagymester által vezetett elvonuláson, az ottani "piacon" árusított agyagsípok szinte tökéletes másolatai voltak a Székelyföldön találhatóknak...
A most Pekingben összegyűlt csikungos csapat tagjainak legnagyobb részével már régebb óta ismerjük egymást a különböző nemzetközi csikungos rendezvények kapcsán. Így aztán az a kérdés "hogyan fogadtak a kínaiak", nem is igazán értelmezhető.
Poénkodhatnék, hogy a szállodában sem jelentünk különösebb feltűnést, hiszen az olimpia idején már láthattak közelről jó néhány fehér embert. De nem teszem. Inkább kihúzom. :-)
Részletek Li professzor buddhizmusról szóló előadásaiból
Még egy kis türelmet kérek. Amúgy nem tudom, feltűnt-e, hogy ez a bejegyzés azért született, hogy egy kicsit játékosabbá tegyem az érdemi információt tartalmazó bejegyzés környezetét. Remélem, nem csináltam nagy bajt! ;-)
A magyarországi csikungos programokról
Hazaérkezésem utáni első hétvégén azonnal tartok majd egy hármas szintű tanfolyamot Budapesten. A budapesti kettes tanfolyam március 14-15-én, az egyes szintű pedig március 27-28-29-én lesz. Részleteket és információt a további tanfolyamaimmal kapcsolatban is itt találsz.
Rövidesen felkerül a csikung.hu-ra a Nagymester magyarországi áprilisi programja. Érdemes lesz résen lenni a jelentkezéssel kapcsolatban, mert már most nagyon komoly érdeklődés tapasztalható a külföldi csikungosok részéről!
Határidő!
Az előző bejegyzéshez kapcsolódóan holnapig lehet tippelni hozzászólás formájában.